MCDONALD’S BRINGAMÁNIA MAGYAR NAGYDÍJ

HEGYIKERÉKPÁR 2011-09-20

Vasárnap Veszprém belvárosában, került megrendezésre a McDonald’s BringaMánia Magyar Nagydíj elnevezésű olimpiai-krossz verseny, ami az idei Magyar Kupa-sorozat záró állomása volt. A másodosztály küzdelmeiben a csapatunkból Imre Szabi is részt vett, így az ő beszámolója következik:

Szombaton érkeztünk nővéremékkel családostul a Veszprémhez közeli Dörgicsére, hogy másnap az XCO-t megelőző gyerekversenyeken részt vegyünk. Ekkor még a betegségem miatt szóba se jött, hogy én is rajthoz álljak. Persze másképp alakult és hirtelen felindulásból beneveztem én is a gyerekekkel együtt, nyugtatva magamat, hogy majd legfeljebb kiállok ha rosszul érzem magam.

Pikk-pakk lezajlottak a fiatalok futamai, és máris a rajtnál találtam magamat, utolsóként beállva a sporttársak mögé. Rajt előtti izgalom teljesen elmaradt, nyilván azért mert semmilyen elvárást nem támasztottam magammal szemben.

A rajt után a szokásos vehemenciával indultam neki, így rögtön az élmezőny utáni vonatban találtam magam. A pálya szinte csak vízszintes szakaszokból állt, leszámítva azt a letörést, ami a vár aljához vezetett ki. Mondanom sem kell, hogy itt történt a legtöbb esés, amit az összegyűlt nézők jelentős száma is jól jelzett. Nagyon jól jött ezen a szakaszon, hogy minden kiálló gyökeret megfestettek, így ezekre az aljasságokra sem kellett külön figyelni. E szakasz után a várhoz (azt hiszem) lyukadtunk ki, ami a pálya úgymond városi szakaszát jelentette. Ebben volt vízátfolyás, patakpart, 3 vagy 4 híd, csikicsukival, süllyedős murvával. Itt érződött igazán, hogy a szervezők nem bíztak semmit a véletlenre: kifogástalan volt a biztonság, a kijelölés, és a pályabírók munkája.

No, de vissza a pályára: elhagyva patakpartot, egy nagyon rázós, vízszintes szakasz vezetett vissza az első komoly emelkedőhöz.. Nem mondom, hogy a 29-es kerék itt nem jött jól! Elérve és látva az „emelkedőt”, meg sem próbáltam felmászni, ellentétben sok sporttárssal, persze a tetejét senki nem érte el nyeregben. Ezután egy viszonylag gyorsabb szakasz, majd egy visszafordító után – ahol Buki volt kedves bíztatni, amit ezúton is köszönök -  jött a második mászás, ami ugyan kitekerhető volt, de itt is maradtam a tolásnál. Felmászva, már szintben közelítettük meg a rajt-cél területet, ahol minden körben egy teli kulacsot kaptam nővéremtől, ami 1 kör – 1 kulacs elfogyasztását jelentette, ami nem utolsósorban az óriási pornak volt köszönhető. Ha még nem említettem volna, négy kb. 5 km– es kör volt a táv.

Összefoglalva, engem kicsit a 90-es évek OB futamaira emlékeztetett a viadal, jó kis pörgős futam volt. Bár nem voltam kirobbanó formában, jó emlék marad ez a verseny, annak dacára, hogy nem terveztem az indulást az ismert okok miatt. A szervezés hibátlan volt, főleg azt a tényt is figyelembe véve, hogy párhuzamosan két helyszínen folyt a verseny, ugyanis a komplett elit mezőny egy másik pályán, a belvárosban versenyzett. Végezetül köszönöm még Wágner Balázsnak is a szurkolást.

Beszámoló: Imre Szabolcs