9. BÜKK MARATON

HEGYIKERÉKPÁR 2009-08-02

Eger mellett, Berva-völgyi rajttal és befutóval került sor a T-Mobile Top Maraton sorozat harmadik állomására, a 9. Bükk Maratonra, melyen több mint 1300-an vettek részt. A szervezők 100-, 55- és 44 kilométerre írták ki a küzdelmeket és erre a viadalra hirdették meg a maraton szakág magyar bajnokságát. A férfiak hosszútávjának első helyezettje Buruczki Szilárd lett, míg a középtávon a csömöri Puskás Dávid diadalmaskodott, aki így megkaparintotta az arany GT kerékpárt. A nők középtávjának győztese Dósa Eszter lett.  Nem volt szerencséje a címvédésre készülő olimpikonnak, Parti Andrásnak, aki sorozatos defektek miatt került jelentős időhátrányba, majd feladni kényszerült a versenyt, és nem állhatott dobogóra a tavalyi összetett sorozat-győztes Simon Emese sem, akinek már a futam elején tárcsafék problémája adódott.

A csapatunkból 17-en álltunk rajthoz, 2-en hosszú-, 9-en közép- és 6-an rövidtávon. Legeredményesebb Merkaptos Volf Ancsa lett, aki kategóriájában második helyet szerzett, így dobogóra szólították a délutáni eredményhirdetésen. Az alábbiakban mindhárom távról olvashattok egy-egy beszámolót, kezdjük a hosszútávval, amelyen Papp Zoli is végigküzdötte magát:

„A hétvégén került sor az idei első hosszú távú maratoni indulásomra. Amit már tudtam az előző hétvégi bejárás tapasztalatából: a pálya száraz, sár szinte nulla, időjárásjelentés biztató, végre egy esőmentes versenyhétvége vár ránk. A hosszútáv bevállalása kicsit kockázatosnak tűnt, főleg az utóbbi időben kicsit hiányosra sikerült felkészülésemet figyelembe véve, de ilyen akadályok nem szoktak eltántorítani, hogy magamat idézzem: „ha már egyszer biciklizik az ember...”

Szolnokról időben történt indulást, egy kényelmes megérkezés követte és örömmel vettük tudomásul milyen szép számmal gyülekeznek az indulók. Mindenki itt volt, aki számít a magyar élmezőnyben. Gyors rajtszám átvétel és egyéb folyó ügyek elintézése után még mindig volt egy óra a rajtig, amit könnyed nézelődéssel illetve evéssel, ivással töltöttünk el, amely később a maraton során meg is bosszulta magát. De erről majd később…

Elérkezett a 9 órás rajt. Könnyed, nyugodt tempóban indult el a mezőny hátsó része, ahol én is elhelyezkedtem. A kálmánhegyi úton még minden rendben ment, összeálltunk egy négyes bolyba és folyamatosan előztünk. A Bél-kőhöz vezető úton viszont kezdtem érezni, hogy gondok lesznek, mert nem bírtam tartani a tempót. Ettől kezdve nem volt vissza út, igaz a végén mégis ezzel a három emberrel értem be pár perc különbséggel. Viszont a mezőny mögöttem lévő része ettől kezdve folyamatosan előzött, az előttem lévők pedig lassan de biztosan kezdtek egyre jobban elhúzni. Ekkor jött az Ördög oldal és sor került az első - de nem egyetlen - leszállásra, kerékpártolásra is. Kezdett nagyon meleg lenni, odafent rakták a tüzet rettenetesen.

Ám végre jöttek a nagyobb gurulások is, közben elhaladtam egy nagyon csúnya baleset mellett, amiben egy törött első teleszkóp volt a vétkes. A srác, aki elszenvedte, nem festett túl jól. Rövid információ csere, amiből megtudtam, hogy az orvos úton van, segíteni nem tudtam, voltak ott így is páran - köztük Kovács Sanyi is – így indultam is tovább. Az ódor vári emelkedőnél a gyomrom olyan szinten kezdte feladni a harcot, hogy kénytelen voltam leszállni és tolni a kerékpárt, hogy csökkentsem a hányingert, ami ettől kezdve már folyamatosan kínzott. Az evést teljesen kizártam, csak folyadékot vettem magamhoz, pedig pont kezdtem nagyon eléhezni, de nem volt mese: enni nem, csak inni tudtam.

Következő nagyobb holt pont a 4-es számú frissítő állomásnál kapott el, ugyanis ez a pont volt egyben az 5. is, tehát csináltunk egy kunkort és visszatértünk ugyanide. Itt már nem kicsit esett rosszul újra visszaülni a bringára, főleg, hogy láttam azokat, akik már túl voltak ezen a körön és indultak tovább. A rövid mászást, hosszú, nagyon köves, rázós, meredek lejtő követte, majd egy még hosszabb betonon történő mászás és újból ismerős arcok, immár 5-ös frissítő pontként:-)

A várkúti frissítőnél újból bekapcsolódtunk a középtáv útvonalába - vagy fordítva - és következett a hullámvasút, ami a szintrajzon valahogy nem mutatkozik ilyen részletesen. Fáradtan nagyon nem esett már jól... Mielőtt Felsőtárkányt elértem volna már hallatszott, hogy valami történik a fejem fölött, az erdőböl kiérve pedig világossá vált, esni fog az eső. Szerencsére nem volt nagy zivatar, amolyan nyári zápor kapott el, viszont arra tökéletesen elég volt, hogy a földutat feláztassa és korcsolya pályává változtassa. Szóval a végére is jutott izgalom, viszont a nagy kánikula után eszméletlenül jól esett ez a fajta frissítés. És végre a távolban feltűnt a cél. Még egy kis rázós bevezető a célegyenesbe és egyszerre értem be egy single speed-es kollégával.

Pár szó a gépemről ami egy vadonat új Merida Carbon FLX 3500 C. Pénteken vásároltam igazából beállítani sem volt sok időm, ettől függetlenül maximálisan elégedett voltam vele. A merevsége a mászóképessége maximálisan megerősített a választásomban már csak az erőnlétemet kell a gép képességeihez igazítani :)
Én nagyon jól éreztem magam, bár a célba érkezés pillanatában nem voltam biztos, mikor ülök újra kerékpárra, ám ez azóta már megtörtént.

A frissítés színvonalát rontotta a túlhígított izotóniás ital. Az útvonalon két helyen volt eldugva a jelölés. Az egyik helyen belém is szállt egy kolléga. mert pont ott szeretett volna balról megelőzni ahol én balra fordultam az utolsó pillanatban a táblát követve. Ő sem vette észre... Szerencsére mind a ketten megúsztuk sérülés nélkül.”

A középtávú élményeket Keczkó Zoli tollából adjuk közre:

„Rögtön az elején leszögezem, úgy érzem ez volt az eddigi legjobb maratonom.
Már előző nap lementünk Egerbe, ahol egy koleszban szereztünk szállást. A vacsorát bringás társaságban fogyasztottuk és nem kellet korán kelljünk. A rajtterületre megérkezve szereléssel kezdtük, majd találkozás a csapatsátornál és már mehetünk is a rajthoz. Előző este már pörgettünk itt az aszfalton egy rövidet, ami nagyon jól esett és így legalább tudtam hogy 6 km után megyünk be az erdőbe, ez azonban nem segített abban hogy tudjam tartani a tempót Mikiékel.

Megfogadtam hogy ezen a versenyen már megpróbálok ésszel versenyezni és nem hagyom, hogy elkapjon a gépszíj. Mivel az elől menő csapattárak tempója nekem túl gyors volt, ezért az előre meghatározott pulzuson tekertem tovább. Az első mászás végén elégedetten tapasztaltam, hogy bőven maradt erő ezért lefelé is elkezdtem pörgetni, amit még technikailag is megtudtam oldani. Egy apró malőr azért becsúszott az első lejtőzés végén. Az aszfalt előtt közvetlenül volt egy tört ívű murvás kanyar - ezen a szakaszon szépen előzgettem az embereket lényegesen gyorsabban közlekedvén, mint a többség - az ív közepén észrevettem, hogy itt már csak sodródom. Mivel az árok eléggé rendben volt, így inkább oda vettem az irányt, ott szépen lelassulva egyszerűen visszatértem az útra. Ketten előztek vissza, akik mellé visszaérve, még meg is dicsértek, hogy milyen okosan oldottam meg a helyezetett.

Az itató pontokkal nem sok bajom volt, mert csak azért álltam meg hogy magamra locsoljak néhány pohár vizet és összesen egy darabka banánt nyomtam le. :-)

Felsőtárkányba érve következett be az, ami nagyon nem tetszett. A kis hídon és az aszfalton átkellve, fel kellet menni egy rövid, de meredek huplin, ami maximum 2 méter magas volt. Itt az előttem haladó valamiért befékezett, én pedig elkerülendő az ütközést, szintén meg álltam de az első kerék már fent volt a meredélyen, a hátsó még a vízszintes részen, én pedig hogy ne boruljak fel balra kitámasztottam, ahogy a lábam leért abban a pillanatban meghúzódott a derekam. Az is vicces volt ahogy 44-11-el elindultam tovább felfelé. A frissítő pont után már rendesen le merevedet a derekam, de sajna nem tudom csak erre fogni, hogy nem tekertem ki a DH pályát, ide kicsit kifulladva érkeztem meg. A frissítőpont után már nem kellett sokat mászni, így itt már feljebb kapcsoltam egy fokozattal és a lejtőzésnél is félre tettem az óvatosságot és élveztem az új vázam adta lehetőségeket. Tettem ezt egészen addig, míg meg nem láttam Mikit az út szélén gumit ragasztani. Akartam neki adni pótbelsőt de sajnos, ami a nyeregcsövemre volt gumizva az valahol elszállt így én is vissza szálltam a gépre és tekertem mint az örült. Itt kezdődött számomra a verseny legélvezetesebb része…

A kerékpár úton próbáltam pihenni és úgy tekerni hogy a pulzusom ne menjen 165 felé mert a tavalyi rövid távról úgy rémlett, hogy a szőlőhegy nagyon meredek. (ha nekem valaki azt mondja tavaly, hogy egy versenyen 160 körüli pulzussal úgy érzem, hogy pihennek azt rögtön beutaltatom az elme osztályra) A szőlőhegy aljában rájöttem, hogy ez nem is olyan meredek, mint gondoltam és egész vidáman indultam neki előzgetve az embereket. Mikor már csak kevés volt hátra elkezdtem lefelé pakolgatni és még jobban megnyomtam. Innentől egészen a célig toltam, ahogy a csövön kifért. A pulzusom az egekben volt, de úgy voltam vele, hogy még kettőt megfogok az előttem tekerőkből, aztán kicsit visszaveszek. A baj csak az volt mindig volt másik kettő, így érkeztem a célba 3:20 alatt 196-os pulzussal (az átlag pulzusom 165 lett). A lényeg viszont az, hogy kezdek rájönni az erőbeosztás mikéntjére.”

Néhány sorban következzen az ezüst érmet tekerő Volf Ancsa összegzése:

„Ez volt pályafutásom második Bükk maratonja. Az elsőhöz hasonlóan most is csak a 45 km-es rövidtávnak vágtam neki. Mivel nem szokásom szintrajzot, térképet böngészni, nem is tudtam milyen lesz a pálya, mire számítsak. 2006-ban voltam ezen a versenyen, de nem emlékeztem semmire, csak olvastam illetve hallottam, hogy ez az egyik legkönnyebb maraton. Egy pár km után már felszínre törtek az emlékeim, aminek nagyon örültem, mert kifejezetten imádom a hosszú, de nem túl meredek mászásokat. Felvettem a tempómat, és töretlenül haladtam előre, akár egy Duracell nyuszi. :-)

A nagy meleg eléggé megviselt, ráadásul a hasam is fájt egy kicsit, de próbáltam csak a tekerésre összpontosítani. A pálya nagyon könnyű volt, jól lehetett előzni lefelé is, bár a portól néha az utat sem láttam. Esésem, defektem nem volt, végül 2:09-es idővel a második helyet szereztem meg a kategóriámban, összetettben pedig 10. lettem a 99 női indulóból.”

Zárszóként a főszervező Nagy Ádám summáját idézzük:

- Kinőttük a Berva-völgyet! Több mint 1300 induló, a kísérők és a szervezők együttesen több ezren, már meghaladják a rajt-cél terület kapacitását. Jövőre, a jubileumi versenyt már valószínűleg más helyszínen ünnepeljük!

Kíváncsian várjuk.