BAKONYERDŐ MARATON 2014

HEGYIKERÉKPÁR 2014-05-17

Mivel szombati versenyről van szó, az utazásom ilyenkor mindig kicsit problémás, hiszen Mikim dolgozik és szervezkedni kell. A csapatból senki nem ment Budapestről, és akivel már a Buda Maratonon megbeszéltük, hogy együtt megyünk, vele szerdán abba maradtunk, hogy nem kellene menni, mert nagyon nagy sár lesz ő már tutira visszalépett. Megpróbáltam még egy ismerős párt, de péntek reggel ők is visszamondták. Próbálkoztam Hunyánál, Danó Petinél eredménytelenül. Estére meggyőztem magam, hogy jó ez így! Biztos nagyon szenvednék a versenyen a sártól, hidegtől, netán esőtől. Este 8, csörög a telefon. Kaklac. Ha akarok menni, ő elvisz, mert egyedül maradt. Az összes addigi elméletet megfordítom: jó lesz, nem fog esni már, biztos sok a murvás rész!

Mikim hazaér, majd közlöm vele, hogy akkor én holnap bizony megyek! Viszont a sarazós kis Meridámat viszem ki, de legyen olyan jó, hogy sárgumikkal szerelje még fel! Ja és hogy nyereg sincs rajta, és hogy még a fékeket is be kell állítani. De hát mi ez neki, így este 10 fele! Végül egy 5 órát sikerült is aludnom, amit ideálisnak a legnagyobb jóindulattal sem tudnék nevezni.

Reggel fél 7-kor sms Kaklactól: „Itt vagyok, kijössz?” Erős kísértést éreztem a nemleges válaszra, na de összeszedtem magam és irány Bakonybél. Próbáltunk útközben benézegetni az erdőbe, mennyire vizes, saras, de akkora köd volt, hogy az orrunkig alig láttunk. Megérkeztünk, rajtcsomag átvéve, rajtszám fent, Viki, Tomi megérkezett. Bukit hiányoltam csak, mert úgy tudtam hogy jön. Szelfi a Mountainbike Challenge Blognak, majd 10-kor elrajtolt a hosszú táv és elkezdődött a középtáv beszólítása. Az én nevem is elhangzott, de nem vágytam az elejébe. Összesen 63-an rajtoltunk, igy biztos voltam benne, hogy semmi jelentősége nem lesz számomra, hogy a második vagy a hatodik sorban állok. Vikivel álltunk egymás mellett, mindketten rettentően fontosnak tartjuk a bemelegítést, de a 8 fokos nyirkos időben nem szántuk rá magunkat, így pont annyit voltunk bringán rajt előtt, amíg begurultunk a rajtzónába. Ez nálam azt jelenti, hogy az első 10 km-en meg fogok halni.

Fire! És máris széthúzott a zsúfoltnak egyáltalán nem nevezhető mezőny. Pár sráccal a végén maradtunk és máris a zárómotoros zúgását hallgattuk a természet lágy hangjai helyett, ami engem nagyon tud idegesíteni, így motivált lettem, hogy szedjem össze magam és bármennyire is nem esik jól, nyomjam neki. Sikerült el is lépnem, végre nyugiba mentem, amikor egyszer csak ismét motor hang, de ez már a rövidtáv felvezetése volt.

Kőris hegy egyszer pipa. Egynyomos saras, köves, csalános lefelé, na ez nem az én pályám, de sebaj, csak túlélem! Jött egy széles murvás rész, és az emlékek is. Ez tavaly a zirci futamban volt. Na, itt jönnek a patakátkelések. Tavaly bringán átmentem mindegyiken nem lehet baj. Na, igen csak tavaly nem volt ilyen széles, mély, és sodrós és ment előttem HajtányMiki, aki nyomába mindig szívesen megyek. Nem baj raftingon is az 5 fokos vízbe esünk, most csak térdig kell gázolni benne. Szervezők szerint 7-szer kellett átkelni, ami igazából 7+1 lett. :)

Megint felfelé jön, itt találkoztam Dósa Marcival, aki mondta, hogy ennek a mászásnak a vége ismét a Kőris hegy, ami szintén ismerős volt már. Próbáltam minél tovább a nyeregben maradni, a sár ellenére. Bíztam a sárgumiban, ami működött is remekül. Ám a mászásnak a végén a szögesgumi és a mászó bakancs segített volna csak. Bringa tol, fék húz, lábak utána, kitámaszt. Pedig többen hallottuk, hogy mondták a szervezők, hogy a Kőris hegynél a nagyon saras mászó részt kivették, mert ott nagy szenvedés felmenni. Csak tudnám mit vettek akkor ki? Vagy inkább nem akarom tudni!

Aszfalton le, murvásra be és ismerős mezben valaki egy 1 méter átmérőjű kidőlt fán próbál átjutni. Jé, Viki! Nagyon megörültem neki, ő már inkább az őrülős hangulatban volt. Mondta, hogy elfogyott az első féke, és fázik, és elege van a sárból. Valószínűleg lemegy aszfalton. Gondoltam elé megyek előre, hátha motiválom kicsit, de lemaradt és már csak a célban találkoztunk. Ez a 48. km-nél volt. A maradék 22 km nagyrészt széles murvás volt, kicsit föl, kicsit le. Semmi extra mászás, semmi extra lejtő. A legnagyobb kihívás az volt, hogy néha aggódtam, hogy biztos jó helyen vagyok-e. Se előttem se mögöttem senki, maximum köd előttem, köd utánam.

Végül beértem egyben, épségben, nem is estem pedig rá voltam készülve, hogy ilyen körülmények között nagyon jó esélyem van rá. Többen mondták, hogy nem is vagyok saras, de ez csak a mini sárvédőmnek köszönhető. A legnagyobb meglepetés pedig az volt, hogy 3. lettem, amit nem is értettem, hiszen a női Master 1-es mezőny jelentős része ott volt, én meg egyáltalán nem versenytempót mentem most, csak a Meridával elmentem sarazni, meg egy jót edzeni. Ebből hogy lett 3. hely? Hogy több dobogóesélyes rövidtávra váltott!

Tomi is 3. lett, de neki ehhez nem volt elég „csak” teljesíteni, megküzdött érte. Nagy gratuláció érte! Viki pedig lejött aszfalton, nem kockáztatott. Eredményhirdetés, zuhany a bringának és nekem, majd egy finom meleg gulyás. Kocsiba be és az élmények átbeszélése Kaklaccal hazáig, akinek az eredményét nem hagyhatom ki, hiszen kategória első helyezett lett, természetesen a hosszú távon! Otthon nagy élménybeszámoló és a leharcolt Merida átadása a HajtányMűveknek abban a reményben, hogy idén már nem lesz szükség rá, hiszen ő csak a sárban játszik.

Másnap leginkább pihenni vágytam, de még a futós időszakomból megmaradt egyetlen futórendezvény, amelyen minden évben részt veszek, így vasárnap a Coca-Cola női futógála 10 km-es aszfaltos távja várt rám. Bemelegítésként körbesétáltuk a kiállítókat, itt Orosz Anitával találkoztunk össze, akivel inkább a bringázásról beszélgettünk természetesen, mint az előttünk álló futásról.

13:30-kor elrajtoltunk, beálltam egy túlélhető, inkább kocogós tempóra és 59 perc alatt teljesítettem is a távot. Célkapu felé igyekezve megláttam Mikit, aki mellett Orsi is ott állt. Kijött megnézni, meg egy kicsit beszélgetni. Sokáig nem maradtunk, mert nagyon lógott az eső lába, illetve az én lábaim is vágytak rá, hogy pihenjenek most már végre.

Remek hétvégén vagyok túl és örülök, hogy mindenféle rémhírek terjesztése ellenére elmentem és maratonozhattam egyet, hiszen hétvégén Szilvás, ami most úgy néz ki a szebbik arcát fogja mutatni! Ha nem is tömören, de ennyi volt. Vége a beszámolónak is