HARCOSOK KLUBJA - SUPERCROSS, ÓZD

HEGYIKERÉKPÁR 2013-11-02

A rántott csirke sült krumplival nagyon finom, minden gyerek kedvence. Meg persze a piskóta baracklekvárral, ahogy a nagyi készíti. Aztán mire felnőttem, meguntam a rántott húst, olyan ételeket kerestem, amit addig nem kóstoltam. Kipróbáltam a pacalt, a limeos-chilis csirkét, a csípős sült kolbászt még csípősebb tormával... és eljutottam odáig, hogy egy CX futamon álltam rajthoz.

Normális ember aszfalton országútival megy, terepre és földútra pedig montit vesz a lába közé. Egy ideje úgy gondolom, hogy a Cyclocross valahogy épp erről a perverzióról, a kihívás kereséséről szól.

Első igazi versenyem volt az ózdi, így mellbevágó volt az élmény. Pásztor Lacival jópár kört mentünk bejárásként. Kellemes pálya volt, szint nélkül, összesen három akadállyal és egy-két letöréssel, buckákkal, rézsűn egyensúlyozással.

Jucus, Laci, Zoli indultak a csapatból a 11.45-ös futamban. Az elejét még követtem. Jót küzdöttek egymással és a tereppel a résztvevők. A végére még esőt is kaptak a nyakukba, ami a mi futamunkat kényeztette el igazán...



Két célom volt: lehetőleg csak egy kört kapni Buzsóéktól, és lehetőleg Szász Viktor előtt beérni, aki régóta stabil pont nekem mindenféle versenyeken. A rajt előtt sprintekkel készültem, a stadion salakos körén, ebben nagyon jó az országúti öszvér. Úgy lehet vele megindulni, mintha igazi országúti lenne, pillanatok alatt negyvenig gyorsul. A rajt után gyorsan beállt a mezőny, én is megtaláltam a helyem, valahol Viktor előtt 2 kanyarral, amit igyekeztem tartani. 

A füves réten rázkódást még elviseltem, nyomni kellett, mert itt nagyon be lehet lassulni. A letörés, ami eddig csak érdekes volt, felázva, már egész izgalmas lett, tövében egy kavicsos derékszögű kanyarral. A rézsűn haladás a sárban már nem volt annyira mókás, de kockáztatni kell, mert "verseny van". Az addig buckának tűnő két lejárt agyagdomb komoly kihívás lett.

Az egyenesekben matekoltam egy kicsit: ha a 4-5. körben ér csak utol az eleje, akkor megúszhatom a második lekörözést. Aztán eltelt a negyedik kör és elveszítettem a gondolat fonalát. Utolértem Szalma Csabit, aki megtörve rótta a köröket, a gumijával küszködve.



Én a harcostársaimmal küzdöttem. Volt bukás, korlátra szorítás, rézsűn bénázás, egy kis vonatozás, lemozdult a váltókarom, és a láncom is felkapódott. Méterről méterre küzdöttünk egymással a körökben. Az utolsónak egy országútis sráccal kezdtünk neki együtt. Igyekeztem elöl maradni, de meglépnem nem sikerül eléggé a pálya technikásabb első felén, így maradt a taktika. Az utolsó kanyarokban íven mentem elől, de rápihentem a befejezésre. Tudtam, hogy ő sprintbefutóra készül, így tartalékoltam a puskaport. A stadionba befordulva átvágtam egy járdaszegélyen, hátha ez kicsit megzavarja... aztán nagytányéron befordultunk a vizes salakra. 100 méter a cél... beleadtam mindent, ahogy a rajt előtti sprinteknél... és maradt egy arasznyi előnyöm a célban.



16. lettem, de nem ez a lényeg. Jót harcoltam, magammal, az elemekkel és a társaimmal. A bringa csupa mocsok, ahogy én is. Mindkét térdem összevertem, alig tudok járni, de jól esett, és már várom a következő összecsapást.

Beszámoló: Fehér Csaba

Számomra ez volt az első igazi CX verseny. Kicsit tartottam tőle, de a Buzsó által heti egy alkalommal tartott technikai felkészülés sokat segített. Bár az első lépcsőnél a 3. körben sikerült elesnem az ügyetlenségem miatt, de más gond nem volt.

A startnál a hátsó sorba álltam be és figyeltem a többieket. A startduda megszólalása után őrült tempót kezdett diktálni az eleje, amit a hátrébb állók nehezen tudtak követni. A stadionból kiérve már aránylag megnyúlt a mezőny, ami az előzések szempontjából kedvező volt. A rázós földúton a nyomból „kilépve” próbáltam előzgetni, ami igen sikeres is volt. A 3. körre már a kanyarok is jól mentek és a lehető legkevesebb fékezéssel tudtam haladni.



Ekkorra 7 embert sikerült megelőznöm, de jött az a bizonyos lépcsősor: fejben elindultak a tanultak. Bringán jobb lábbal átlép, és a bal mellé helyez, felső cső megfog és a lépcső előtt kb. 4 lépéssel lelép, bringa felemel és futás. Na, a lelépésnél valahogy sikerült a súlypontomat a bringa másik oldalára helyezni, így a leszállásból esés lett és ráestem a technikára. Ez még nem is lett volna annyira fájdalmas - bár megütöttem magam és a fékkarváltóm is görbült - de az már rosszabb volt, hogy addig megelőzött emberek visszaelőztek egy szempillantás alatt. Az eddigi erőfeszítésem egy szempillantás alatt semmivé lett.

Eltelt vagy fél kör, mire újra össze tudtam magamat szedni fejben és újult erővel nekilátni a hátrány ledolgozásának. A 6. kör végére 5 sporttársat sikerült is visszaelőznöm. Hiába, na! Ebben a sportágban nem nagyon van helye hibázásnak, mert ahhoz túl rövid a verseny, hogy javítani tudjunk. De ebből is csak tanultam és bevallom őszintén nagyon tetszett még így is a verseny. Nagyon fontos a jó technika és itt a le/fel szállásra és az akadályok leküzdésére gondolok. Értékes másodperceket lehet veszíteni egy ilyen hibával vagy akár egy rossz kanyarvétellel.

Beszámoló: Pásztor Laci
Fotó: Molnár Tibor, www.lebidon.net