SUPERCROSS 7/6: KECSKEMÉTI HOMOKFUTAM

HEGYIKERÉKPÁR 2014-12-15

Most megkaptuk az igazi magyar alföldi homokot, amivel eddig csak jelképesen találkoztunk a pályákon!

A kecskeméti Supercross futam helyszíne szinte ugyanott volt, mint előző évben, de a két pályának egy méternyi közös szakasza sem volt. Míg tavaly a hosszú, sík egyenesekkel inkább országúti jellegű kör volt, idén a kanyarok, akadályok, emelkedők ritmusa pörgős versenyt eredményezett.

A kanyarok mellett terepakadályokkal is bőkezűek voltak a szervezők. Két elnyújtott lépcsősort futottunk végig körről-körre. Egy dirt pálya visszafordítóján nagyot boríthattunk. Kaptunk egy kellemes rézsűt is, ahol többen közeli kapcsolatba kerültek a talajjal. A már emlegetett homokágyak pedig tengerpartot idéző környezetben, valamint egy meredek kaptató előtti röplabda pályán vártak minket. A napsütés és a 30 fok most hiányzott, meg végső soron versenyezni jöttünk ide, így azért igyekeztük minél kevesebbet időzni itt. Gyakorlatilag mindkét homokos szakasz csak futva lehetett teljesíteni, és így sem volt könnyű feladat. A kerék és a cipő is arasznyi mélységben süllyedt a fellazított ágyásba.

Rajthoz ketten álltunk végül a csapatból, Alexszel. Pásztor Laci sérülése miatt kényszerült pihenőre, Jucus pedig a születésnapi ünneplést folytatta a kecskeméti lelkes szurkolással.

Maga a futam izgalmasan kezdődött. Most sikerül a jól ismert ellenfelekkel együtt ellőnöm a rajtban. Az első kört együtt tudtuk le, a második elején pedig még be is előztem a fiúkat. Négyesben, hasonló erőben bolyoztunk még egy darabig, de hamar két párra szakadtunk, amiből én a papírforma szerint Balázzsal maradtam hátul. Ez már a harmadik versenyünk volt kettesben, egymással meccselve. Tudtuk mire számíthatunk a következő 5 körben, de a papírforma most sem jött be…

Kis kicsúszás elég volt ahhoz, hogy 10-15 mp előnyt szerezzek, amit először verejtékes munkával igyekeztem megőrizni, aztán sikerült növelni is. A verseny második felét így egyedül haladva nyomtam végig, figyelve hátra, és előre is, hátha adódik lehetőség az előzésre. A lemaradásomból nem sikerült ledolgozni, de szerencsére hátulról is csak a legjobbak haladtak el mellettem, a lekörözéskor.

Összességében elégedett vagyok, mert kihoztam magamból, amit tudtam, és nem hibáztam. A többi pedig állóképesség, erő kérdése.

A kellemes pálya, és a langyos időjárás mellé meleg teát és tésztát is kaptunk a szervezőktől. Köszönöm ezt a jó kis verseny, itt leszek jövőre is!

Beszámoló: Fehér Csaba
Fotó: Káldi Tamás, Máhr Attila