BALATONKERÜLÉS

HEGYIKERÉKPÁR 2010-08-07

Idén Boldizsár születése miatt csak belföldi nyaralás jöhetett szóba, így nem is volt kérdés, hogy hova is megyünk: irány a Balcsi, cél Zamárdi! Természetesen a bringa sem maradt otthon és ha már déli part akkor tókerülés. Azt mondják két féle ember van, az egyik, aki már megkerülte, a másik pedig, aki megfogja kerülni a Balatont. Nos, én ez idáig a második csoportba tartoztam: még sosem jártam teljesen körbe a tavat. Tomi és Jucus pár héttel ezelőtti Balaton köre is motivált, meg is kérdeztem Tomit, hogy nincs-e kedve újrázni, de épp külföldön mászott, így egyedül vágtam neki.

Pénteki napra terveztem a túrát, de reggel hattól kilencig esett villámlott, nem sok jót ígérve, így szombat reggel ismét korán keltem. Az ég elég felhős volt és lógott az eső lába, de ezúttal nem gondolkoztam. Kis fejtörés okozott, hogy merre is induljak, végül a ház elé kiállva előbb jobbra (kelet), majd balra (nyugat) felé tekintettem és mivel Siófok felé tök sötét volt az ég, a nyugati irányt választottam.

Egy hátizsákot elvittem esőkabátnak, pótbelsőnek, szerszámoknak, meg bedobtam 6 zacsi HIGH5 italport, egy szenyát, meg 2 Kompava szeletet. Pénz, telefon, fényképező, minden megvan… indulás!

A Balatoni körutat megtalálni nem volt nehéz, hiszen az utcánkban haladt, 7.20-kor vágtam neki a körnek mely során Közép-Európa legnagyobb tavát terveztem körbetekerni. Mivel montival mentem és slick gumikkal sem terheltem a gépet, (a jól bevált, kopott 1.95-ös WTB Wolverine maradt fent) nem terveztem nagy iramot, így 25-28 km/h sebességgel haladtam. Az utcák néptelenek voltak, a nyaralók még az igazak álmát aludták, csak a pék autója hordta szét a boltokba a frissen sült kenyereket.

Őszintén szólva kíváncsi voltam a balatoni körútra. Érdekelt, hogy valóban egy önálló bringaútról van szó, vagy csak jó magyar szokás szerint az autóútból választanak le egy részt vagy a legegyszerűbb módon a meglévő járdát nevezik át kerékárútnak. Nos, kezdetben az utóbbi verzió játszott: a déli parton összenőtt városkák utcáin egy-egy tábla jelezte, hogy melyik utca a balatoni körút része.

7.50 Balatonszárszó, 8.20 Balatonlelle.

Jó tempóban haladtam a kellemes időben, kb. 20 fok lehetett, ideális bringás idő. Többek között azért szeretek bringázni, mert kitisztul az agyam, egy másik állapotba kerülök, így vidáman, gondtalanul róttam a kilométereket és haladtam nyugatra.

8.55 Fonyód.

40 km után értem el Fonyódot, ahol egy percnyi pihenő erejéig kikanyarodtam a révhez, hogy készítsek egy fotót, újratöltsem a kiürült kulacsomat és betoljak egy Kompava csokit, majd folytattam utamat. A déli part viszonylagos monotonságát, szintkülönbségek hiányát jól el lehet ütni nézelődéssel: igazi élmény megfigyelni az építkezési szokások változását. Van itt minden mit ember elképzelhet: soktízmilliós mediterrán villák, kis faházak, lapostetős szocreál stílusú épületek, panelszállodák, bungallók, céges üdülők. Minőségben, állapotban minden szegmens fellelhető. Kontrasztos és néha elszomorító kép ez: elhagyott úttörőtáborok, az enyészeté lett campingek, sorsára hagyott büfék, de még 6 emeletes elnéptelenedett, betört ablakú szállodák is láthatók a települések határában.

Balatonmáriafürdőnél változik a dolog és immár önálló kerékpárúton haladok tovább, ami elhagyja a lakott részeket, innen 15-20 km-en fák között, tóparton, nádas mellet vezet az út. Itt egy kicsit én is jobban odaterhelek a pedálnak és a Keszthelyig hátralévő távot megnyomom.

10.30 Keszthely.

75 km-t jöttem, nem fáradok, jó erőben érzem magam.  A nagyvárost észrevétlenül kerüli el az út. Örömteli megfigyelni, hogy a vendéglátósok is felismerték a kerékpáros turizmusban rejlő lehetőségeket és a Balatoni körút mentén egyre több bringás étterem várja a vendégeit. A helyek némelyikén kedvezményeket adnak bringásoknak a fogyasztásból, de pumpa és defektjavító szett is díjtalanul rendelkezésre áll.

Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Szigliget…

Megváltozott a táj képe és a dobok is megjelentek, így néhol már emelkedő és lejtők is tarkítják az utat, nem kérdés, hogy az északi part sokkal szebb és változatosabb. Emlékeztem, hogy Tomiék Badacsony mellett – követve a kijelölt utat – eltávolodtak a tópartról és csak jóval később Zánkánál jöttek vissza. Nos, én nem akartam erre menni, mert a part mentén terveztem haladni. A furcsa nevű Badacsonytördemicnél indul a bringaút a hegynek, én itt rövid pihenő után – ahol betoltam a magammal hozott szendvicset – inkább a 71-es főutat választottam és közelítettem Badacsony felé. Valahol itt fordult át a 100. km.

12.00 Badacsony.

Kitekertem a révhez és egy fotót itt is lőttem. Gondolva a Zamárdiban maradókra, vettem egy Badacsonyi Muscat Ottonelt és a plusz teherrel nem törődve a hátizsákomba rejtettem. Borvidéken halad az út ez nem is vitás, mindenfelé szőlőskertek és pincék, illetve az azokat reklámozó táblák láthatók.

Badacsonytomaj, Ábrahámhegy, Balatonrendes…

A kerékpárút néhol eltűnik, – 1-2 km-t ismét a főúton tekerek – majd a semmiből folytatódik. Érdekes. Egyébként az északi részen van az épített bringaút jelentős része, ám ennek a minősége roppant változatos. Néhol kétsávos, néhol alig egy, néhol a fák gyökerei törik hepehupásra, hogy montival is rázós a továbbhaladás.

12.45 Révfülöp, 120 km.

Elég éhes és szomjas lettem az eltelt 5 és fél óra alatt, hogy egy ebédszünetet tartsak. Mivel a köröm célja csak a teljesítés, így beülök parti étterem teraszára és kiadós ebédet rendelek, amihez egy jól megérdemelt sört is kérek. Gondolván, hogy tele hassal nem fog olyan jól esni a tekerés nem eszem meg az egész adagot, így némi sült krumplit hátrahagyva indulok tovább. A fél órás megálló nem tesz jót, elég nehezek a lábaim, lassan lendülök csak bele ismét a pedálozásba.

Balatonszepezd, Zánka…

A nap egyre jobba süt, bőven iszok, már az ötödik kulacsnál járok, a magammal hozott izotóniás italpor jó szolgálatot tesz. Azért szeretem a HIGH5 trópusi gyümölcsös ízű porát, mert hosszútávon is jó az íze, nem émelyít.

Balatonakali, Balatonudvari…

Időutazás ez a javából! Rengeteg rég elfeledettnek hitt emlékbe botlik itt az ember: nyaralások, utazások, versenyek, bulik, itt töltött napok képei villannak fel az út során, egész mélyen az idők távolába nyúlva.

14.20 Tihany.

Már 145 km van a lábamban, a félszigetre kitekerni nincs kedvem, egyrészt a mászás sem vonz, másrészt úgy érzem elcsúsztam az idővel. Valahogy nehezebben peregnek már a kilométerek. Nem tesz jót, hogy Balatonfüreden – követve a bringautat – a borfesztiválba ütközöm. A bortermelők pavilonjai épp a sétányon haladó kerékpárútra vannak telepítve, padokkal, hatalmas tömeggel. Nem egyszerű keresztülverekedni magam. A megpróbáltatásokért a városszéli benzinkútnál jégkrémmel jutalmazom magam.

15.20 Alsóörs.

Elhaladok a hely mellett ahol a héten egy rendőrt lelőttek, rengeteg mécses és fekete ruhás gyászolók, akik a semmibe nézve álldogálnak, jelzik hogy hol történt a tragédia.

Balatonalmádi, Balatonfűzfő…

Négy óra után érem el a Balaton legészakibb csücskét és a tény lelkileg dob is egy kicsit rajtam, hogy innen már csak „lefelé” kell menni. A túlpartra pillantva látom, szinte a hátam mögött Siófokot, nagyon messzinek tűnik, pedig már csak kb. 30-40 kilométer van hátra. Sok bringással találkozom szemből és sokat meg is előzök. Egy kis boltban banánt és egy Radlert veszek, pár percnyi pihenő és újra tekerek.

16.55 Balatonaliga.

193 km-t mutat az órám, és lassan ráfordulok a déli part egyenesére. Már erősen érzem a lábaimban, a karjaimban a fáradtságot, nem vagyok hozzászokva az ilyen hosszú távokhoz.

17.40 Siófok.

Ez már a finis, újra 30 körüli tempóval haladok. A bringaút megszűnt csak táblák jelzik az irányt, de elvéteni nem is lehetne, csak haladni kell a főúttal, vasúti sínekkel és a Balatonnal párhuzamosan.

18.00 Zamárdi.

10 óra és 40 perccel az indulásom után, (nettó 9 óra 6 perc) 215 kilométerrel gazdagabban visszaérkeztem a kiindulási ponthoz. A ház előtt a többiek üdvrivalgással, kifeszített célszalaggal és célfotóval várnak, én a 110 km-t a hátamon utazott badacsonyi bort nyújtom cserébe.

Most már én is a Balatont körbetekerők táborát gyarapítom. Jó érzés.

Beszámoló: Fülöp Miklós