IV. ENDURA VILLAPARK VÉRTES MARATON

HEGYIKERÉKPÁR 2014-05-11

Kerékpáros természetjárás, avagy edzés sárban

A Vértes Maraton előzetesen nem szerepelt a terveimben, mondván pihenni is kell néha egy kicsit. Ezen gondolatomat a Buda Maratonon elért jó eredményem, valamint Buzsó unszolása változtatta meg. Az indulás melletti döntésemet segítette, hogy a szervezők meghosszabbították az előnevezési határidőt, így elég volt egy előzetes regisztráció, a nevezési díj kiegyenlítése pedig ráért a helyszínen. Megjegyzem, hogy véleményem szerint ez egy csalogató megoldás azoknak, akik bizonytalanok. A helyszínen a nevezés és a rajtcsomag átvétele rendben zajlott, tényleg minden flottul, jól szervezetten ment.

De kicsit kanyarodjunk még vissza a nap elejére, az induláshoz: a Balatonról céloztam meg a versenynek otthont adó Villaparkot. A verőfényes napsütést az úticélhoz való közeledéssel arányos tempóban váltotta fel az eső és az egyre hidegebb hőmérséklet. Sajnos a csapatot egyedül képviseltem a versenyen, így nem maradt más, mint a bandázás Kovács (Bianchi) Petivel. Lassú készülődés a szemerkélő esőben, némi melegedés a kocsiban, majd kevés bemelegítés után irány a rajtvonal.

Miután eldördült a startpisztoly kezdetét vette (az akkor még nem sejtett) rajtszámos edzés sárban és aszfalton. A rajt utáni méterek jól sikerültek, hamar az élbolyban találtam magam. A verseny megkezdődött, de szerintem senki sem tudja, hogy meddig tartott és mikor hagytuk el a kijelölt pályát. Horváth Szabival (ZKSE) egymást előzgetve róttuk a kilométereket a helyenként valós kihívásokat rejtő pályán. Időnként salakmotorosokat megszégyenítve, keresztbe álló bringával haladtunk. A tempó jó volt, a sárral nem foglalkoztunk mindaddig, amíg hirtelen a boly megállt, mert a pálya elveszett alólunk...

De mikor? De hol? Csoportos tanakodást követően mindenki elindult az általa helyesnek vélt irányba, ”csak valahogy jussunk vissza” jelszóval. Több lehetőség közül választva, első körben az aszfaltos, hosszabb verzió győzött, melyet a benne rejlő veszélyek (száguldozó motorosok) miatt Szabival egy erdei dózeres útra cseréltünk. Innen vette kezdetét a tempós edzés, a Vértes természeti adottságait csodálva. Persze itt is kellett keresni, hogy merre is pontosan, de ez már a nyugalom jegyében telt. A célterület felé tekerve kicsiny csapatunk gyarapodott még két fővel, így négyen bandázva cserkésztük be a Villapark bejáratát, ahol a szervezők integetve jelezték, hogy a pálya nem erre megy, de ez esetünkben már nem volt mérvadó. Persze az élmény kedvéért beloptuk magunkat a pályára, így nem maradt el a célvonalon való áthaladás élménye sem.

És hogy mi maradt egy ilyen nap után? 60 km edzés, új ismeretségek, a szép táj látványa, ami a verseny közben mindig kimarad... Nem tagadom a verseny után bennem is volt némi bosszúság a történtek miatt, de hát a mountain bike maratonok világa sajnos tartogat ilyen jellegű meglepetéseket is (bár, mostanában mintha egyre többször fordulna elő ilyesmi). Annyi bizonyos, hogy ha egy sakktábla mellett ülnénk, akkor biztos nem tévednénk el, vagy irányítanának minket rossz irányba. Azonban mi ezt választottuk miden szépségével és bosszúságával számolva... Sakkozni vagy montizni, ez itt a kérdés. Ami azt gondolom a rajtvonalon felsorakozott résztvevők számára (beleértve engem is) nem kérdés. Úgy tűnik most már ilyesmivel is számolni kell, nem csak a defekttel...

Beszámoló: Háden Tamás
Fotó: Kocsi Imre