MEGAVALANCHE 2009

HEGYIKERÉKPÁR 2009-07-02

Idén a Merkapt SE 4 tagja (Herczegh Judit, Horváth „Béka” Laci, Pántya Zsoci és Zsuzsi) újra elment a francia kisvárosba Alpe d’Huez-be. Ezúttal 1 nappal hamarabb mentünk, mert tavaly már rájöttünk: onnantól kezdve, hogy a nagymenők a hét közepén megérkeznek, és 1600 ember koptatja ugyanazokat az ösvényeket, kezd túlélő táborrá változni a hely.

Az oda vezető út ugyanolyan hosszú volt: Szombathelyen alvás Lackónál, tehénlepény szag Ausztriában, Autogrill és drága autópálya Olaszországban, na meg 1 órás dugó Milanónál, majd a szerpentinek Franciaországban. Az alpe d’huez-i hegyi befutót autóval mi 32 perc alatt tettük meg, míg a „virsligumisok” 3 héttel később 40 perc körül fent vannak (ezen nem lehet napirendre térni).

Az első nap lejtőzése megint sokkoló volt. Természetesen egyből rohantunk megnézni a kvalifikációs pályát és bár láthatóan baleset-veszélytelenebbé tették még így is voltak meglepő dolgok. A felső szakasz nem változott sokat: 2700 méterről sodrós köves szerpentin, majd kis kőfennsík hófoltokkal 2100 méterre, aztán egy hosszabb nagy kőzuhatagos szakasz, amibe idén mini markológépekkel mandineres ösvényeket vágtak. A középső részt a várossal egy szinten (1800m) nem bántották. Itt egy nyomsávos ösvények következtek a füves hegyoldalban, nagyobb fix kövekkel, amik kezdetben a kedvenceim voltak, de a hét vége felé ezeket is annyira kijárták, hogy a szélei vészesen vezették az első kereket. Ez után kezdődött az erdei szakasz nagyon sok mandinerrel, rengeteg gyökérrel, porral és meredéllyel (köztük egy 41 %-os leejtővel), majd érkezés a pálya végére 1350 méterre Oz en Oisans-ba. Változatos és nagyon is élvezhető lejtőzés lehetett volna még nekem is, ha nem lett volna az az 1500 ember, aki gyorsabb nálam és le akar tolni az ösvényről. 

A második naptól a fiúknak egyre több lett az önbizalmuk, Lackó mondjuk ilyen problémákkal előtte sem küszködött, ugyanis a Mega előtt volt párszor Semmeringen Bike Park-ozni, gyakorolt és kihúzott gerinccel megcélozta az első 500-at, amiben csak 1 defekt akadályozta meg, na de nem rohanok ennyire előre… Minden nap bringáztunk, mert ugye mi van, ha holnap esni fog az eső, de nem esett. A kvalifikációs pálya egyre jobban ment a fiuknak, a 3. napon már a problémás részeket is beadták, amitől nyilván fülig ért a szájuk. „Pihenésképpen” megnéztük szerdán a down hill versenyt: legyalogoltunk a pálya mellett és fényképeztünk. Nekem jobban beállt a combom a hegyi kecskék utánzásától, mint az előző napok bringázásaitól, de biztos én csináltam rosszul valamit. Ezek a srácok és csajok csak egy kicsit tudnak jobban gurigázni, mint mi, úgyhogy semmi probléma, gondoltam.

Ezen a versenyen Chris Kovarikot Fabien Barell (nagy DH-s legendák) követte a dobogón, aki megtisztelte a fiainkat azzal, hogy az ő csoportjuk elejéről indult a kvalifikáción. De már megint előre rohanok. Sajnos csütörtökön, egy nappal a selejtező előtt Lackó önbizalmából kissé visszavett az egy nap alatti két esés. Nem mondom pazar kis esések voltak „fünf koma nein”, ahogy a művelt francia mondaná, különösen az egyik, a rámpáról egyenesen a landoló szivacs közepére (megvan videón, ha kell valakinek…).

1600 férfi és 94 női induló volt. Szerencsére a 12:20-as csoportba osztották a srácokat, szóval nem kellett korán kelniük, de 9-kor így is el kellett indulniuk a szállásról, mert akkora volt a felvonóknál a sor, hogy csak délre értek fel 2700 méterre a rajthoz. Ahogy már írtam Lackó sajna még a felső szakaszon ledefektelt, majd elegánsan kihajította a belsőt - akár egy rock sztár a dobverőket - nekünk, akik beálltunk az egyik grízes részhez az eséseket lencsevégre kapni :-). Lackónak a defekt után sikerült legutolsóról a 128. helyre feljönnie a 200-as csoportból. Zsoci pedig 95. helyével csak 5 hellyel csúszott ki az első 800-ból. A rajt után ketten elé estek és ő összegabalyodott velük, a single trailen elé álltak, a vége felé már ő is bukdácsolt párat, ezért számolgattuk, hogy bejuthatott volna, de hát ilyenek a verseny körülmények…

Ezek után Zsoci a vasárnapi Mega Affinity 1-be került. Mivel egész héten a kvalifikációs pályát gyakorolták és mindig akkor volt zárva a felvonó 3300-ra, amikor fel akartunk menni, csak szombaton mentünk fel a Pic Blanc-ra, hogy megnézzük a Megavalanch pályáját. Rossz taktika volt. Addigra a fiúk már teljesen elfáradtak az egész heti bringázástól és csak úgy, mint az alsóbb részeken, fent is jól szét volt járva a pálya, mivel nem igazán volt csapadék egész héten. Jól elment a kedvük az egésztől, úgyhogy a verseny reggelén megint elindultunk hazafelé.

Az idei meglepetés, hogy nem a hatszoros győztes René Wildhaber, hanem az eddig örök második Rémy Absolom ért le elsőnek 49 perc alatt, egy tavalyinál kissé hosszabbnak tűnő pályán. A női győztes - az egyetlen volt az általunk látottak közül aki beugrotta a legdurvább letörést a kvalifikáción - Anne-Caroline Chausonn lett.

Amúgy minden remek volt, meglepő módon a hotel közelében lévő étteremben ettük életünk legjobb pizzáit és lasagne-ját. Ennek ellenére jövőre egy kis pihenőt tartunk Mega ügyben és más vidékek felé vesszük az irányt.

Beszámoló: Pányta-Vida Zsuzsi