BUÉK KUPA 2011, HÁRMASHATÁR-HEGY

HEGYIKERÉKPÁR 2011-01-01

Január elsején mountain bike-os körökben, hagyományosan a BUÉK Kupával indul az év, amely a jól csengően a világ első montis versenyeként van aposztrofálva, ami minden bizonnyal igaz is. Évről-évre az újév első napján összegyűlnek a bringázás igazi szerelmesei, hogy dacolva a mostoha körülményekkel, a hideggel, a hóval és esetenként a másnapossággal is, hogy együtt egy jó kis versennyel köszöntsék az új esztendőt. Nem lehetett ez másként idén sem.

 Január elsején mountain bike-os körökben, hagyományosan a BUÉK Kupával indul az év, amely a jól csengően a világ első montis versenyeként van aposztrofálva, ami minden bizonnyal igaz is. Évről-évre az újév első napján összegyűlnek a bringázás igazi szerelmesei, hogy dacolva a mostoha körülményekkel, a hideggel, a hóval és esetenként a másnapossággal is, hogy együtt Keczkó Zoli jóvoltából december 30-án első kézből kaptunk helyzetjelentést a Hármashatár-hegyen uralkodó helyzetről, aki szemrevételezte a terepet, így mindenki felkészülten érkezhetett. A csapatból végül heten jelentünk meg és ebből a hétből öten bringát is hoztak. Pásztor Laci és én ezúttal csak a partvonal mellől, szurkolóként bíztattuk az Ondok Laci, Imre Szabi, Bálint, Háden Tomi és Keczkó Zoli ötöst, akik közül Buki érdemli meg a vállveregetést leginkább, hiszen Veszprámből vonattal jött fel a BUÉK Kupa kedvéért! Igazolatlan hiányzónak Bartos Jucit írhattuk fel, akit többen hiányoltunk.

 Idénre egy új pályát kaptak a résztvevők: egyrészt az irány lett ellentétes, másrészt a nagy hó miatt több korábbi rész járhatatlan volt, így jelentősen megújult a nyomvonal. Mondjuk a Rekettyés felől a csúcsra vezető köves emelkedő, ami jelen esetben lejtőként funkcionált, elég rémisztőnek tűnt ebből az irányból is, ezt érezve sokasodtak a fotósok a vérszagra, pontosabban a látványos zakókra gyűlve.

13 órakor közel százan sorakoztak fel a már említett, rajtközpontként funkcionáló Rekettyés Büfé előtt, hogy megkezdjék a jó hangulatú csúszkálást a hóval borított hegycsúcson. A csapatból a legelszántabban ezúttal is Szabi nyomta, aki kb. a 6. hely környékén haladhatott. A spirálfüzetes időmérésnek köszönhetően, ezt biztosan már sohasem tudjuk meg, de nagyon jól tolta szó szerint és képletesen is, ami bíztató az új évre nézve.

Nagy öröm volt látni, hogy mennyi sporttárs, barát és családtag jött buzdítani a tekerőket. Ha minden versenyen ilyen lenne a szurkoló-versenyző arány nem kellene a sportágunkért aggódni. A versenyt végül Búr Zsolti (Bringabanda) nyerte, Cser Gábor és Balázs Soma (mindketten Merida Maraton Team CST) előtt.

Reméljük a BUÉK kupától sokan megkapták a lendületet, hogy egy kitartó alapozással jó szezont futhassanak. Ha nem is a bringás szezon, de az új montis év mindenképpen elkezdődött a Hármashatár-hegyen megtartott BUÉK Kupával!

Hajrá!

Úgy tűnik minden éven van a BUÉK kupán első bálozónk, tavaly Pásztor Laci kezdte meg a Merkaptos pályafutását a HHH-en, idén Buki állt be a sorba. Alább az ő beszámolóját olvahatjátok:

Már jó ideje terveztem, hogy indulok a BUÉK kupán, de a korábbi években mindig találtam valami kifogást, hogy miért csak szurkolni megyek ki.  Idén viszont nem volt sok esélyem kibújni Keczkó Zoli invitálása alól. Magát az Új Évet egy baráti társasággal vártam egy csepeli házibuliban,  majd onnan indultam bringával a már kissé megnyugodott városon keresztül a HHH-ra. Ahogy reggel végignéztem az egymás hegyén-hátán alvó  társaságon, már vigyorogtam magamban.  Jó lesz ez, de nagyon!  "Hajnali" tíz órakor csendben kiosontam a lakásból és nekiindultam.

Nyugisan pörgetve eltartott egy ideig mire fölértem a hegyre, de cseppett sem bántam, mivel egyszer az életben legalább rendesen bemelegítettem. Az elsők között neveztem, majd beültem a Rekettyésbe egy teára, mivel semmi  kedvem nem volt kint szétfagyni, sem pályát járni. Majd megyek emlékezetből, döntöttem, ami ugyebár nem volt. Ismerem a környéket valamelyest, de sosem lehet  tudni mi bújik meg a hó alatt.

A hangulat nagyon barátságos volt, a különböző csapatok tagjai egy-egy asztalnál beszélgettek. Úgy tűnt, mintha mindenki még csak ébredezett volna. Különösen jól esett, hogy benne van a köztudatban a mi csapatunk is, nem egy üdvözlést kaptam olyanoktól, akiket nem ismerek személyesen, de látván a mezt rajtam, megszólítottak. Lassan Réka és Zee is befutottak, majd nem sokra rá a maratonok nem hivatalos, de már lassan annak tartott fotósa, Hostya Zoli és párja Kriszta is. Mintha egy kis fáradtságot láttam volna az arcukon, de megnyugtattak, hogy egyikük sem dorbézolt előző este, szépen kialudták magukat, viszont én nagyon rosszul festek. Rémlik mintha Seti, az egyik szervező, is úgy üdvözölt volna amikor megérkeztem a Rekettyéshez, hogy "Te meg hogy nézel ki???" Pedig akkor már teljesen ébren voltam.

 Közben meg is reggeliztem egy kis maradék rétesből amit még a buliból hoztam reggel, hogy azért ne csak a bennem maradt fagyállón menjek a verseny alatt. Mikor Zee-t megkínáltam,  akkor ő csak annyit kérdezett, hogy nem maradt inkább abból a jó kis körtepálinkából? Sajnos megittuk előző este...

Lassan erőt vettem magamon, hogy végre föltegyem a rajtszámom a bicajomra, ekkor botlottam "főnökünkbe", Mikibe, aki pár Bringabandással szocializálódott. Ha jól emlékszem itt hangzott el először az a mondat, hogy "... akkor te írod majd a beszámolót a Merkapt honlapra." Ugyanis itt derült fény arra, hogy a verseny után még elég hosszú út áll előttem: levezetés a déli pályaudvarig egy kis szétfagyással fűszerezve, majd még onnan hazavonatozás Veszprémbe.

Ezután lassan beszivárogtunk a rajtterületre, ahol én tisztes előnyt hagyva a többieknek a mezőny hátsó felében helyezkedtem. Hiába, azért ennyi előnyt kell adni a csapat "öregjeinek". Hogy nézne ki, ha az első sorból kilőve esélyt sem adnék nekik? Annyira jól sikerült a tervem, hogy simán kaptam vagy két kört a verseny végére a többiektől. De még tél van, ilyenkor még nem szabad kimutatni a fogunk fehérjét, altatni kell...  Kicsit vacogtam még a rajtnál, mert nem akartam túlöltözni, tudtam, hogy fázni azt nem fogok verseny közben. Végre rajt. A megszokottól eltérően nem volt Fire. Ádám lehet, hogy aludt még.

 A pálya maga normális esetben nem jelentene problémát, igazából egy mászásból, egy lejtőzésből, majd egy nagyjábol sík szakaszból állt. A nehézséget a mászás elején található lefagyott aszfaltos rész jelentette, itt nagyon meg kellett küzdeni a tapadásért. Bevallom őszintén, én itt toltam. Nem volt lelkierőm csúszkálni. A mászás középső szakaszán tíz centis hó nehezítette a haladást, majd a csúcs előtt egy meredekebb köves-havas rész várt.

Nekem ez feküdt talán a legjobban, simán ki lehetett tekerni, legfeljebb a vége felé az újabb tíz centi hóval rendelkező szakasz állította meg az embereket. A lejtős rész, amire Miki azt írta, hogy nem tűnt túl egyszerűnek, belülről nem tűnt olyan vészesnek. Csúszott persze, de egész jól lehetett csapatni. Mondom ezt annak ellenére, hogy vagy háromszor sikerült elcsúsznom itt a verseny folyamán, de hát Orsi is mindig mondja nekem, hogy nem vagyok normális ha a lefelékről van szó. Szóval nem szabad rám hallgatni ilyen téren. Az egyik ominózus bukásnál pont a lejtő aljában szurkoló Esztergomi Küllőszaggató haver lábai előtt értem földet. Lassan föltápászkodtam, üdvözöltuk egymást, beszélgettünk egy kicsit mivel már régen találkoztunk, majd újra fölpattantam a bringára, hogy folytassam a szánkózást.

A hangulat nagyon jó volt az egész versenyen. Mindenki előzékenyen próbált közlekedni, nem zavarva a másikat, sokszor a szurkolók is szóltak, hogy hátulról jön valaki gyorsabb és figyeljünk.  Apropó szurkolók, itt szeretném mindenkinek megköszönni a biztató szavakat, többek között a pályáról Imre Szabinak, Ondok Lacinak és Háden Tominak.

A pálya mellől még sokat hallottam Pásztor Lacit és családját is. A leghangosabb iden Zee párja, Réka volt, aki a cél környékén szurkolt nekünk torka szakadtából és mindig tájékoztatott minket a hátralévő időről. Utólag kicsit úgy tűnik, hogy időnként  elkapott a versenyszellem, mert jópár ismerősről tudok akik ott voltak szurkolni, de sajnos nem vettem őket észre. Azért azt megígérem, hogy nem leszek "elitrészer".

Mire a bringám kezdte föladni a harcot a hó ellen, szerencsére lassan a verseny is véget ért. Az utolsó két körben az első fékem már csak véletlenszerűen tudott fékerőt produkálni, így a lejtőzésből is futás lett. A végső számla egy végleg meghajolt pálcájú nyereg ami már csak maximum városi közlekedésre lesz alkalmas, négy darab fékpofa és egy garnitúra váltóbovden lett.  Gyanús még, hogy a kormány környékén is lesz veszteség, de ez maradjon a jövő titka. Nem kell azért szörnyülködni, már eredetileg sem volt tökéletes állapotban a váltásom. Most már legalább okom is lesz lecserélni.

A verseny végeztével elbúcsúztunk a csapat egy részétől, amikor is megtudtam, hogy lemaradtam a csapatfotóról. Nem baj, majd legközelebb. Zee-vel es Rékával még beültünk a Rekettyésbe megvárni az eredményhirdetést, majd miután sikerült aránylag elviselhető hőmérsékletűre hozni a testemet kívül is belül is, elindultam a “levezető körömre”. Szerencsémre nem kellett sokat várnom a vonatomra és annak ellenére, hogy nem volt bicajszállító vagon, legalább valamicske fűtés azért akadt az utolsó kocsi peronján is. A jegykezelő kicsit furcsán nézett rám és a hótól csöpögő bicajomra, egy rövid mosoly után láttam,  hogy  nem tart teljesen normálisnak, de azért szimpatizál velem. A hazaút nyugodtan telt, mosolyogva gubbasztottam végig az utat, néztem ahogy a sínekkel együtt hagyom hátra ezt az egész napot.

Ezúton szeretnék minden bringásnak minél több hátszelet, élvezetes lejtőket, kemény mászásokat és sok sikert erre az elkövetkező új évre.

Beszámoló: Szántai Vecsera Bálint