MATEKOZZUNK? ÚJBUDA SUPERIOR MTB ÉS TEREPDUATLON VERSENY

HEGYIKERÉKPÁR 2015-05-01

Egy első, egy második, egy ötödik és egy hetedik helyzés. Három 9 km-s kör, egyenként kb. 300 méter szinttel. Négy mászás és ugyanennyi lejtő. Végtelen számú kő és gyökér. Száraz számokban nagyjából ennyi volt nekünk május elseje, de így nem jönnek át az élmények, nézzük máshogy…

Nem tudom, ki hogyan van ezzel, de örültem, hogy végre nem a Buda Maraton van május elsején. Valahogy sosem fogott meg a rendezvény és a "világ legszélesebb rajtvonala". Szeretek új versenyeket kipróbálni, olyan helyeken bringázni, ahol még nem voltam. Ezért is örültem, hogy van valami más, mint a megszokott.

Egyébként a szervezők tettek is róla, hogy ne tudjunk hozzászokni bármihez is, már verseny előtt is folyamatosan változtattak a dolgokon. Először 3x1 kör lett volna a penzum. Ebből lett 1x3 kör. :) Sebaj, a pályát bejártuk már egy héttel a verseny előtt. Igen, nem elírás, bejártuk. Idén „elitrészerkedünk”, készülünk csapatilag rendesen. A verseny napjára persze megfordították a menetet és az ellentétes irányba ment a körözés, így nem sokat ért a pályabejárás. Na, de legalább jót bandáztunk. Ja, és estem is egyet, mert már hiányzott. :)

Május elsején korán kellett kelnem. Annyira korán, hogy inkább el is felejtettem, hogy mikor. Viki volt a fuvarom, elcsacsogtuk az időt, az oda úton megbeszéltünk pár edzéssel kapcsolatos dolgot. Ő bevállalta a duatlont is a montiverseny előtt, én inkább a reggelizésre és napozásra szavaztam ez idő alatt.

Két órával a futamunk előtt befutott a Merkaptos csipet-csapat, Szilvi, Panni, Hajtány Miki és az első kerekem. Kicsit csálén állt a pofija a pályabejárás óta, de Hajtány doki rendbe szedte. Bíztunk benne, hogy Fülöp Miki és Keczkó Zoli is esetleg befut, de végül nem tudtak elszabadulni. Juci és Alex igazoltan voltak távol, habár Alex esetében azért egy kicsit rezeg a léc, ő a Hegyibringásokkal nyitotta a szezont. Idén már másodszor. :)

Bemelegítésképpen mentünk egy kört a pályán, amit azért nem úsztunk meg szívroham nélkül. Miki kapott egy hátsó defektet, persze egyikünknél sem volt semmi, a rajtig meg már csak pár perc volt. Utólag kicsit furcsán érzem magam, inkább azzal voltam elfoglalva, hogy jó rajthelyem legyen. Eszembe nem jutott volna, hogy valamelyik kiállítósátorban kérjek segítséget. Szerencsére Szilvinek volt annyi lélekjelenléte és a rajtnál már Miki is ott tudott lenni.

A futam elején a szokásos rend állt be, Pásztor Lacira tettem a kereket, aki kicsivel később lemaradt. Mint a verseny után kiderült, rakoncátlankodott egy kicsit a gyomra. Én úgy tudom ettől az ember csak gyorsabb lesz, de ezek szerint ez nem mindenkire igaz.

Az első köröm aránylag eseménytelenül telt, ismerkedtem még a pályával és próbáltam levegőhöz jutni. Ez annyira sikerült is, hogy a második kört a negyedik helyen kezdhettem. Én. A negyedik helyen. És még láttam a harmadik helyezett srác hátát. Eszement egy érzés, még szoknom kell.

Sajnos a második kör közepénél kezdtem érezni a bal combom illetve a vádlim, kezdtek görcsölni. A testem még védte a jobb térdem, amit beütöttem az eséskor, és a másik láb kapta a jóval nagyobb terhelést. Az utolsó körben ez még egy kicsit rosszabb lett, utol is ért két "kolléga". Egyikük faképnél hagyott, mert ha megpróbáltam ritmust váltani a bal lábam rögtön heves tiltakozásba kezdett. A másik sporttárssal viszont fölkísértük egymást az utolsó emelkedő tetejéig. Innen viszont úgy voltam, hogy ing-gatya, fék nem húz, és ami a csövön kifér. Már csak a célban láttuk viszont egymást, meg is jegyezte, hogy úgy eltűntem a szeme elől, mint a pinty. :)

Szóval csak meglett az ötödik hely. Jó érzés volt saját erőből dobogó közelben végezni. :) Levezetésképpen álldogáltunk egy kicsit, majd visszagurultam a pályára, hátha elkapom még a lányainkat a pályán egy-két biztató szóval. Be is értek első és második helyen, nagyot küzdöttek, rendesen odatették magukat. Miki a hetedik helyen jött be, alig elmaradva tőlem, pedig a mezőny végéről vágott neki a futamnak. Ez most szépen kiadta neki is.

Verseny után kaptam egy kérdést, hogy hogyan ment? Akkor elmaradt a válaszom, így pótolnám most. Jól ment. Meglepően jól. Nem tudom még teljesen hova tenni a formám, de érzem, hogy valami van. Lankás emelkedőn annyira nem jó, de amint meredekebbre vált a terep, kezdem elememben érezni magam. Jól haladtam itt is, adott egy kis lendületet a továbbiakhoz. Már most jöhetne a Hero! ;-)

Ücsörögtünk, dumáltunk még egy kicsit, persze megvártuk az eredményhirdetést is. Sajnos itt egy elég nagy baklövést követtek el a szervezők, ugyanis előre beharangozták, hogy aki a duatlon és a montiversenyen is részt vesz, megkapja a Kamaraerdő Királynője, illetve Királya címet. Míg a fiúknál vagy tízen állhattak föl a színpadra, addig a lányoknál csak egyvalakit szólítottak. Pedig voltak többen is közülük, akik becsülettel végigcsinálták mindkét számot. Az sem segített sokat, hogy szóltak, akik nem lettek kiszólítva, ők is csatlakozzanak a többiekhez. Meg tudom érteni, hogy nem tették meg, ennek nem ez a módja. Bízom benne, hogy legközelebb jobban odafigyelnek a lányokra is. Megéri. ;)

Beszámoló: Szántai Vecsera Bálint
Fotó: Újbuda – Láng Péter, Ladányi Miklós