AZ ELTÉVEDÉSEK VÍGJÁTÉKA, AVAGY A ZUGEDZÉSEK GYÜMÖLCSE

HEGYIKERÉKPÁR 2015-05-21

Az alábbiakban igyekszem némi betekintéssel szolgálni a hétvégén megrendezett Velencei-tó MTB maraton rendezvénybe, ahol a „hosszútáv” küzdelmeiben vettem részt.

Két opció volt a hétvégére, az egyik a Bakony Maraton, a másik pedig a Velencei rendezvény. Mivel családfőként kellett döntenem - és a velem utazók érdekeit is mérlegre raktam -, egyértelműen a tóparti verseny mellett tettem le a voksot.

Budapestről szűk egy óra alatt megközelítettük Velencét, majd leparkoltunk az erre kijelölt kempingben, éppen szemben a nevezés helyszínéül szolgáló sátorral. Gyors készülődés és szerelvényigazítás után már gurultunk is a rajt helyszínéül szolgáló Velence Korzóra, ahol sikerült Bukival találkoznom – mi ketten gondoltuk úgy a csapatból, hogy rajthoz állunk a Tour de Velence rendezvénysorozat mountain bike versenyén.

A versenyt két távon, 35 és 46 km-en rendezték, amelyből mi természetesen a hosszabbikat választottuk, amely így is csak egy soványabb középtávval volt egyenértékű.  A rajtra - ahova kb. 170 bringás sorakozott fel - hangulatos körítés mellett került sor Velence főutcáján.

A lassú rajtot követően, a város utcáin keresztül vezette ki egy rendezői autó a mezőnyt. Nem szeretem az ilyen rajtokat, mert a sok bezsongott bringás nagyon idegesen folyamatosan megindul, majd fékezve feltorlódik az autó mögött. Szerencsére egy emelkedő aljában lett szabadon eresztve a ménes, így sokan bele is sültek a kezdeti lelkesedésbe és kapcsoltak maximum pulzusú mókuskerék üzemmódra, teret adva a felkészültebbeknek a helyezkedésre.

Az emelkedőt gyors lejtőzés követte, majd ismét rövid mászás és ereszkedés. Ez a ritmus végig megmaradt, így tökéletesen illik a pályára a hullámvasút jelző. Buki a rajtnál kicsit meglógott, ám hamar viszontláttam, ugyanis a 8. km környékén defektet kapott, így megállt javítani.

Folytatva a tempózást, lassan felértem egy ismerős bolyra, ahol két Footstrongos fogott közre egy Meridást - gondoltam betársulok negyediknek. Nem tudom, hogy ment-e a matek, de úgy tűnt, hogy Bencz Zoli és Klein Tomi felváltva vitték a tempót. Lassan felúsztam a kis csapatra, amit Zoli meglepetten konstatált - első blikkre azt hitte Buki zárkózott vissza -, majd mikor megismert annyit mondott: „Te zugedzel!”

Mivel épp egy emelkedőn tekertünk felfelé, gondoltam megmutatom magam és a sor elejére álltam. Nem nagyon figyeltem hátra, csak próbáltam tartani a tempómat, majd jött néhány hupli, ahonnan hátra pillantottam és láttam, hogy szétszakadt a grupetto és csak Klein Tomi üldöz kissé lemaradva.

Ekkor fogott el először az érzés, hogy nem jó nyomon megyek, hiszen egy ideje nem láttam jelzést. Az elbizonytalanodás ahhoz vezetet, hogy bevártam a Tomit – ő is úgy gondolta, hogy benéztünk valamit, ám neki ez volt a kisebb gondja, mert az ezekben a pillanatokban kiteljesedő defektje jobban aggasztotta, így egyedül néztem megoldás után. Szerencsére egy jól belátható részen voltunk, így némi nyaknyújtogatás után megtaláltam a helyes irányt és a rövid időre elvesztett sporttársakat - ez kb. az első kör legtávolabbi pontján, a visszafordító körül volt.

Nem lehetett tudni, hogy a mezőnyből ki melyik távot választotta, így a jónak vélt pozícióm miatt elgondolkoztam, hogy bevágtatok az első roundról a célba, hátha elcsípek egy jó helyezést, de győzött bennem a tekerni akarás és nekivágtam a ráadás körnek. Na, meg a rövidtávos karrier is várhat még – az elmúlt tízen év alatt még nem „vetemedtem” ilyesmire. :)

Talán mégsem lett volna baj ha a célt választom mert a második kör sok mindenre hasonlított, csak versenyre nem. Egészen pontosan négyszer mentem rossz irányba, pedig nem vagyok az a jelöléseket elnéző típus. Szóval először egy rossz irányba vezető út két elágazását tekertem meg, majd vissza, egyszer a jelölés hiányában bizonytalanodtam el és fordultam vissza a pályán (később kiderült, hogy jó volt az irány), egyszer meg nem tudom – az utóbbi két alkalommal már sorstársam is akadt egy Mesterbike-os kolléga személyében.

Feltűnő volt a második kör ritka jelölése, amiről a célban kiderült, hogy szorgos kezek „jóindulatú” munkájának köszönhető, ugyanis sok helyről lekerültek a kirakott táblák, szalagok. Végül azonban csak megtaláltuk a célba vezető utat, ahol osztottam szoroztam és kiderült, hogy majd 4 km-t és némi szintet szedtem össze pluszban.

A célba érkezvén kerestem az értem szorító, büszke családomat, de egy szurkolót sem láttam. Kiderült, hogy korzótól kilométerekre vagyunk az autópálya túloldalán egy parkolóban, ahol gyakorlatilag csak a beérkező biciklisek nézelődtek, hogy akkor most mi van? Pár perccel utánam Buki is befutott, így egy gyors célszelfi elkészítése után, együtt indultunk a rajtterület megkeresésére.

A tó partja igazi nyüzsgő méhkas volt, ugyanis számos bringás rendezvény zajlott egy időben, na meg a nyárias idő is plázsra csalogatta az embereket. Később ránézünk az eredménylistára is, ahonnan kiderült, hogy a kategóriám (master 2) 4. helyén végeztem, míg Buki 10. lett (master 1). Eddig a pillanatig nem nagyon foglalkoztatott a helyezés, ám ekkor elgondolkoztam a „mi lett volna ha” kérdésen…

Három órakor sor került a gyerekversenyekre is, ahol az 5 éves Boldizsár fiam volt érdekelt, aki teljes nyugalommal és a legtermészetesebb módon abszolválta a futamot. Talán mondanom sem kell, hogy milyen büszkeséggel néztem… :) Egy kis videó minderről itt!

Összességében kellemes élményként éltem meg a Tour de Velence rendezvénycsokor ránk vonatkozó fejezeteit, de ehhez az is kell, hogy alapvetően igyekszem a pozitív oldalról nézni a történteket, ugyanis tény, hogy az eltévedések sokak jókedvére árnyékot vetett.

A történethez tartozik még, hogy hétfőn a Hármashatárhegyi tekerésemen egy ismerőssel találkoztam - Bencz Zoli edzőköre keresztezte az enyémet – ő is zugedzésen volt, hogy legközelebb ne menjen számomra olyan könnyen az előzés. :)

Beszámoló: Fülöp Miklós
Fotó: TóSport Kft.