UNIQA DUNA MARATON 2010, VISEGRÁD

HEGYIKERÉKPÁR 2010-07-04

Idén 11. akalommal került megrendezésre a Duna Maraton. Ez évben a régi jól meg szokott pályákhoz képest némi változtatást voltak kénytelen a szervezők tenni, mert az időjárás több helyen tönkretette a megszokott nyomvonalat. A verseny előtt összefutottam, szinte mindenkivel a csapatból, aki indulását tervezte. Keczkó Zolival, Háden Tomival és Ádámmal felállítottuk a csapatsátrat. A parkolóban még találkoztunk Kovács Sanyival is, aki egyedüliként próbálkozott a hosszútáv legyőzésével. Nyerges Zoli, Ádám és Tomi a rövidtávot tűzte ki maga elé, Zoli, Sanyi és én pedig a középtávot.

2 héttel a verseny előtt bejártuk egy barátommal a rövidtáv eredeti útvonalát és bizony értek minket meglepetések a pálya minőségét (pontosabban járhatatlanságát) illetőleg. Ez persze nem panasz, mert végül is terep és hegyi kerékpárosok vagyunk, de ez kicsit még nekünk túl sok volt. Kidőlt fák és leszakadt út kerülgetése az ismeretlenben, nem éppen veszélytelen. De le a kalappal a szervezők előtt, mert sikerült egy jó nyomvonalat kitalálni, ami személy szerint nekem kedvezőbb volt, mint az eddig jól megszokott. 

Rögtön az elején a templomnál nem jobbra fordultunk a Pap-rét felé, hanem tovább egyenes a Salamon torony irányában. Friss aszfalt, majd macskakő és egyre szűkülő út várt minket egészen a toronyig, majd egy hosszabb aszfaltos emelkedőt követően be az erdőbe. Eddig a pontig méricskéltem a többi, velem együtt tekerő bringást Keczkó Zolit is beleértve, majd szép lassan elkezdtem fokozni a tempót, de tartalékolva a maradék kb. 55 km-re.

Innen helyenként érintve a majdan visszafelé vezető utat haladtunk Pap-rét felé, ahonnan már a régi pályán haladt a verseny, egészen a Kisrigó éttermet követő aszfaltos-kanyargós részig, ami levezetett a Dömör-kapuhoz vezető útig. Csak itt tértünk le az erdőbe a most már átkelésre is alkalmas mélységű (2 hete még nem volt az és elsüllyedtem) patakhoz. Innentől kezdve Dobogókőig nem volt változás. Itt már kisebb csoportokban tekertünk és ezt kihasználva próbáltam mindig egyre előrébb és előrébb jutni.

A csúcs érintése után hamar visszatereltek minket az erdőbe, ahol egy egynyomsávos, köves, kanyargós meredek út vitt le a műútig. Itt sok defektet javító bringást láttam. Sokáig egyedül tekertem és a Kisrigó felé vezető úton még sikerült jó pár versenyzőt megelőzni, amikor meghallottam a felvezető motoros hangját és tudtam, hogy jön a hosszú táv eleje. 1 perc elteltével meg is érkezett Blazsó Marci és Buruczki Szilárd nem kis tempóban.

A pilisszentlászlói frissítő után kicsit elfáradtam és ezt ki is tartott a pap-réti következő frissítőig. Itt újult erőre kaptam és próbáltam mindnél erőteljesebben fokozni a sebességet. Sok volt az oda-vissza előzgetés - ki hogy bírta a végén -, de lényegesen már nem változott a helyezet és a helyezés. A Salamon toronynál lévő meredek fa rámpát követően még beleadtam, ami csak maradt és így érkeztem meg a célba. Fáradt voltam, de jól éreztem magam nagyon.

A célban sikerült találkoznom Nyerges Zolival, aki a Salamon toronynál lelkesített és Csete Sanyival, aki a sátor árnyékában összeroskadva próbálta meg értékelni a táv leküzdését. Keczkó Zoli mosolya sem volt őszinte és elmondása alapján, nem ez volt élete legjobb versenye. De egyben és sérülés nélkül ment mindenki végig és ez a legfontosabb, mert sok baleset történt a verseny folyamán. Nekem még az is pozitív volt, hogy bár a táv a tavalyihoz képest hosszabb és nehezebb is volt, mégis tudtam faragni a tavalyi időmből 23 percet.

Beszámoló: Pásztor Laci

Képek: X-Iont